Esküvő kiállításon voltunk

Eskövő kiállítás KMisleny Sportcsarnok2010. január 7-9.ig esküvő kiállításon voltunk Kozármislenyben. No nem azért mintha házasodni szeretnénk. Csak szerettük volna megmutatni a szervezőknek, hogy a rendezvényekre kitelepülést is meg tudjuk oldani és szívesen vállaljuk is.

Arra gondoltunk és most sem gondoljuk másképp, hogy egy rendezvényen sokat dob egy élő kávépörkölés bemutató és az ínyenceket is zavarba hozóan finom kávé felszolgálása.

Abból indultunk ki, hogy egy rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárul a résztvevők közérzete. A közérzeten meg egy finom kávé sokat tud javítani különösen akkor, ha az a rendezvény (mondjuk egy esküvő) hajnalig tart.

Sajnos a figyelem ráirányítása a kitelepűlő szolgáltatásunk nem igazán sikerült jól. A kiállítók sem és a látogatók sem nagyon nézegették milyen plakát van kitéve a stand hátsó falára. Sokkal inkább a saját pörkölésű ház kávéját kóstolgatták újra, meg újra. Igazuk lehet. Kávé pörkölésben és készítésben jobbak vagyunk, mint marketingben.

Nohát, ha ott nem sikerült, akkor talán az interneten: 

SZÍVESEN VÁLLALUNK KITELEPÜLÉST RENDEZVÉNYEKRE, HOGY FINOM KÁVÉVAL ÉS TEÁVAL KÉNYEZTESSÜK A RÉSZTVEVŐKET 
ÉS ÖREGBÍTSÜK A HÁZIGAZDA ÉS A SZERVEZŐ JÓ HÍRNEVÉT.

Ha érdeklik a részletek, keressen minket telefonon (30/9219-459), vagy a kapcsolat űrlapon keresztül!

Esküvő kiállítás KozármislenyEsküvő kiállítás Kozármisleny sportcsarnok